Rácz Innovációs Felnőttképzési Központ
2022. óta alapító tagként vagyok a Rácz Innovációs Felnőttképzési Központ vezetője. Cégünk nem követi az idejétmúlt gyakorlatot, alakítja a legjobb módozatot a felnőttek egész életen át tartó tanulás lehetőségének segítésére.
„Mindig csak azok érnek el kiugró eredményeket, akik merik azt hinni, hogy van bennük valami, ami képes felülkerekedni a körülményeken.”
(Bruce Barton)

Rácz Judit
Emberként és vezetőként is legfontosabb szempont számomra, hogy amit csinálok, ahhoz értsek. Pedagógiai igényességem arra ösztönzött, hogy az egyetemen szerzett képzési vezető/ tanári végzettségemet, tudásomat használjam jóra. Segítve a felnőtteket, a bennük rejlő képességeik birtokában, annak fejlesztésében, hogy eredményesen kapcsolódhassanak be a munka világába, hogy meg tudjon felelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihívásainak.
A felnőttkori tanulás segítségével és képzéseken keresztül az életvitelük minősége javuljon.
Munkatársaimmal együtt azon dolgozunk, hogy támogassuk azon személyeket, akiknek szükségük van egy jó szakmára, a nyelvi vagy egyéb szakmai továbbképzésre, önismeret önkifejezés fejlesztésére.
Mindenki értékeket hordoz, tanuljuk meglátni egymást, és engedjük, hogy mi magunk is látszódjunk. Bontsuk ki, mi az erősségünk, merjük felvállalni gyengeségeinket, hogy fejleszteni tudjuk. A befektetett idő, energia, tudás gyorsan megtérül.
Olyan világban létezünk, ahol azon áll vagy bukik a létünk, hogy az önmagunkban rejlő képességekkel mit kezdünk.
A környezetünkben, ha már felismertük a változás okozta kihívás jeleit, meg kell tervezni, hogy mikor kell időben belépni a megújulási lehetőség kapuján. Ezzel Ön is rendelkezik, kedves olvasó! Már csak a bátor elhatározás első lépését kell meghatározni. Támogatjuk, segítjük a képzésben résztvevőinket.

Kedves Leendő Képzésben Részvevő
Jelentkezőink fontosak számunkra
- minőségi és elégedettséget célzó oktatást végzünk
- információ kérésre 24 órán belül választ nyújtunk
- ügyfeleink részére a jelentkezéstől a bizonyítványmegszerzésig személyes odafigyelés adunk
- A képzési díj tartalmazza a vizsgára való felkészítést
- A képzés végeztével, a Tanúsítvány átvétele után a csoportot a képesítő bizonyítvány megszerzéséig segítjük, támogatjuk és nem hagyjuk magára
- csatlakoztatjuk akkreditált vizsgaközponthoz és az adminisztrációs ügyintézést is átvállaljuk
A mai jogszabályok alapján, a képzésben résztvevő szakmai képzés eredményes elvégzéséről tanúsítványt szerez a képző intézményénél, amely előfeltétele a képzőtől független, akkreditált vizsgaközpontban teljesíthető képesítő vizsgának.
A képesítő vizsga sikeres teljesítése esetén a vizsgázó államilag elismert, szakképesítést tanúsító képesítő bizonyítványt szerez.
Induló szakmai képzések és tanfolyamaink
Felnőttképzéseink
Betegkísérő szakmai képzés
Felkészítjük az egészségügyi szolgáltatóknál végzendő segítő szakma elsajátítására. Olyan általános tudást adunk, amely az egészségügyhöz kapcsolódó alapismeretek elsajátítását szolgálja, melyek nélkülözhetetlenek a betegkísérői tevékenység végzéséhez.
Boncmester szakmai képzés
A képzés elvégzése után olyan szakemberré válik, aki Országos intézetekben, egyetemeken, kórházakban, az igazságügyi orvostan területén, valamint a szakma egyéb jogilag szabályozott működési területén a holttestek és azok részleteinek, maradványainak boncolását, kórboncolását orvosi felügyelettel elvégezni. A boncolás, kórboncolás, exhumálás és antropológiai vizsgálat folyamán vett egyéb anyagokat a szakértő által előírt vizsgálatokra biztosítja.
Citológiai szakasszisztens szakmai képzés
Olyan szakemberek képzése, akik alkalmasak a citodiagnosztikai vizsgálatra beküldött bármely módszerrel végzett vizsgálati anyag teljes feldolgozására:
adminisztratív rendszerezésére, az anyagok technikai feldolgozására.
Bővebben
Csípőszúnyogirtó technikus szakmai képzés
A képzésen szerzett ismeretek birtokában szakértőként tervezi, megfigyeli és dokumentálja a szúnyogirtás teljes folyamatát.
A Csípőszúnyogirtó technikus a szakmai képzés elvégzése után a kártevők biológiai és
életmódbeli sajátosságainak, a megelőzési és irtási eljárások módszercsoportjainak és
alkalmazásuk lehetőségeinek kompetenciájával rendelkezik.
Bővebben
Egészségügyi gázmester szakmai képzés
Ha szeretné megismerni az Egészségügyi gázmester tevékenység során a gázosító szerek veszélymentes és hatékony önálló felhasználását, a gázosítás szervezésére, irányítására és végrehajtására irányuló tevékenységeket, várjuk jelentkezését képzésünkre.
Egészségügyi kártevőirtó szakmai képzés
Ha szeretné megismerni a kártevőirtó tevékenység során alkalmazható fizikai, biológiai és kémiai módszereket, irtószereket; a szükséges gépeket, eszközöket; az irtószerek hatástani, toxikológiai, alkalmazhatósági tulajdonságait, a beszerzésükre, szállításukra, tárolásukra és alkalmazásukra vonatkozó előírásokat.
Fertőtlenítő sterilező szakmai képzés
Ha a munkaterületén magasabb szintre szeretné emelni szakmai képzettségét, és Fertőtlenítő-sterilizáló munkakörben kíván elhelyezkedni várjuk jelentkezését képzésünkre.
Bővebben
Szolgáltatások
Coaching
Fedezze fel a coaching világát ingyenes konzultációmon!
Az első lépés mindig a legnehezebb. A coaching folyamata sokak számára ismeretlen és természetes, ha kérdések, kételyek merülne fel Önben. Éppen ezért szeretettel meghívom egy ingyenes konzultációs alkalomra, ahol személyesen tapasztalhatja meg, milyen egy coaching beszélgetés!
Bővebben
Felnőttképzési tanfolyamaink, tréningjeink
Elsősegély az első ellátás nyújtása
Az élet kiszámíthatatlan, és bármikor történhetnek váratlan események, balesetek, hirtelen rosszullétek, vagy akár súlyosabb egészségügyi problémák. Ilyenkor az első percekben hozott döntések a szó szoros értelmében életmentőek lehetnek. Az elsősegélynyújtás nem csupán egy tudományos ismeret, hanem olyan készség, amely mindannyiunk életében kulcsszerepet játszhat.
Bővebben
Mentor, támogatói szerepek
A Mentor jelölt jól ismeri az általa képviselt szervezet/vállalat/intézmény, kultúráját, a struktúrát és a folyamatokat. Elkötelezett. Nem a jelölt/pártfogolt/új munkatárs közvetlen vezetője.
Bővebben
Nevelőszülő tanfolyam
A nevelőszülővé váláshoz nélkülözhetetlen 60 órás nevelőszülő tanfolyam. A program a 29/2003. (V. 20.) ESzCsM rendelet szerint, jogszabály alapján meghirdeti a Nevelőszülő 60 órás tanfolyamát. program célja a nem vér szerinti családban nevelkedő gyermekekre és a befogadó szülőkre vonatkozó alapvető ismeretek átadása, valamint annak eldöntése, hogy a jelentkező alkalmas-e befogadó szülőnek.
Nyelvtanfolyamok
A 2025. évben már olasz, spanyol, angol, latin nyelvek tanulási csoportját indítjuk, és nyeltudását fejlesztve akár nyelvvizsgára, vagy az érettségire is felkészítjük.
Bővebben
Soft Skill tréningek
A Szakterületük alapos ismerete mellett napjainkban alapvető elvárás a munkavállalók felé, hogy
kommunikációs készségeik kiemelkedő, munkamódszereik eredményes, stratégiai képességeik
pedig ütőképes legyenek.
Bővebben